2012. október 31., szerda

SÜTŐTÖKLEVES

   TPW_5051


Hozzávalók:
1 közepes méretű sütőtök
1 zöldségleveskocka
1/2 l víz
1 dl tej vagy tejszín, esetleg tejföl
1 csokor friss zsályalevél (vagy 1 teáskanál szárított) -elhagyható
1 kávéskanál szerecsendió
1 kávéskanál tengeri só
csipet bors
Elkészítés:
Tisztítsuk meg, daraboljuk, vagy karikázzuk fel a tököt, távolítsuk el a magokat. Tegyük tepsire, és süssük 200 fokon előmelegített sütőben puhára. Kb. 1/2 óta alatt megpuhul. Öntsük a vizet egy fazékba, tegyük bele a leveskockát és forraljuk fel. Adjuk hozzá a krumplinyomóval vagy villával szétnyomkodott tököt, a tejet/tejszínt és a fűszereket. Forraljuk fel, ha kicsit kihűlt mixxerrel simára keverjük, majd forrósítsuk újra fel. Szedjük tányérokba, a tetejét tejszínnel vagy tejföllel és sült tökmagokkal díszítsük. Forrón tálaljuk.
Tipp:
Tálalhatjuk megtisztított, kivájt, kicsit átsütött tökben - nagyon hangulatos színfoltja lesz asztalunknak.

2012. október 30., kedd

SÜLT ALMA

 
Az almát igen nagyra becsülték már az ókorban is, legalább 20 fajtáját ismerték.
A Bibliában különféle formában említik meg, mint fát, gyümölcsöt, hely, és személynevet. A görögök és rómaiak nagyon kedvelték. Szerették és termesztették Mezopotámiában a két folyam között is.

Sült alma

Hozzávalók:

4 közepes alma
4 evőkanál méz
4 evőkanál mazsola
4 teáskanál durvára vágott dió
2 teáskanál őrölt fahéj
4 fahéjrúd
1 dl almalé
kevés vaj

Elkészítés:
 
Mossuk meg az almákat. Vegyük ki a magházakat. Töltsük meg a mazsolával, mézzel, dióval, fahéjjal. Tegyük kivajazott tűzálló tálba. Öntsük alá az almalevet. 180 fokon fél óráig süssük.
Tipp: Próbáljuk ki más szárított gyümölccsel is (sárgabarack, áfonya), más magvakkal (mandula, pisztácia), almalé helyett más gyümölcslével (narancslé, ananászlé).
Díszítsünk tálalás előtt minden almát egy fahéjrudacskával, tűzzünk mellé egy friss fűszerágacskát (rozmaring, citromfű, menta) és máris különleges, mutatós desszertet kapunk.
Hűvös őszi napokon kiváló csemege - már az illata is barátságos hangulatot varázsol lakásunkba.

2012. október 29., hétfő

MINDENNAP EGY ALMA

Az alma, amellett hogy finom, még egészséges is. Nem hiába mondják, hogy naponta egy alma az orvost távol tartja, hiszen az egyik legegészségesebb gyümölcsök között tartják számon.

De mégis miért egészséges? Milyen bajokat tudunk orvosolni?

  1. Nos, akinek gyenge a gyomra, és sokszor szenved hasmentéstől, egyen finomra reszelt almát.
  2. Sajnos már megszámolni is nehéz, hogy hány ember szenved szív és érrendszeri megbetegedésekben, ebből kifolyólag pedig a magas koleszterintől. Az alma ennek a megoldásában is jótékony hatású lehet, hiszen csökkenti az ami az erek meszesedéséhez vezető koleszterint,
  3. Igaz, ez nem mondható betegségnek, de elég frusztráló, ha kellemetlen a leheletünk. Ha megeszünk egy almát, ezen is segíthetünk, hiszen frissíti a leheletet és közben, savasságának köszönhetően leszedik fogainkról a lepedéket.)
  4. Nem csak gyógyításban, hanem betegségek megelőzésében is verhetetlen az alma. Vizsgálatok is bizonyították, hogy a rendszeres almabevitel megelőzi a vastagbéldaganat kialakulását.
  5. Sokszor fáj a feje? Mert ha igen, akkor az almával ez is könnyen orvosolható. A természetgyógyászok gyakran javasolják a fejfájástól szenvedőknek, hogy reggel, éhgyomorra egyen meg egy szeletekre vágott, enyhén sózott almát egy héten keresztül 
Cézanne: Almák és narancsok
 

2012. október 28., vasárnap

CÉZANNE



 
Magyarország első Cézanne kiállítása péntektől a Szépművészetiben
Mintegy 150 művön keresztül mutatja be Cézanne és a múlt - Hagyomány és alkotóerő címmel a francia festő életművét és annak előzményeit a Szépművészeti Múzeum péntektől látogatható kiállítása.
A tárlatba a Szépművészeti egyetlen Cézanne-festménye, a Tálaló című csendélet mellé a világ 40 gyűjteménye - többek között a párizsi Louvre és Musée d'Orsay, a londoni National Gallery, British Museum és Tate Modern, a firenzei Uffizi, a bécsi Albertina, a New York-i Metropolitan Museum of Art vagy a Los Angeles-i Getty Museum - kölcsönzött műtárgyakat.
Paul Cézanne (Aix-en-Provence, 1839. január 19. – Aix-en-Provence, 1906. október 22.) francia festő, a 19. századi festészeti irányzatokat radikálisan átalakító, a modernizmust megelőlegező posztimpresszionizmus jeles alakja.
Bár színkezelése az impresszionistákéval rokonítja művészetét, képszerkesztési elveiket azonban elvetette: a körülvevő valóság nem oldódik fel a színkavalkádban, sőt, annak ellenére a témát, a teret alkotó formák és tömegek geometrikus szigorral jelennek meg kevéssé részletező képein. Ezzel a látványszerkesztési elvvel Cézanne döntő hatást gyakorolt a 20. századi fauve-ok festőcsoportjára, az expresszionistákra és a kubistákra.
forrás: richpoi.hu

2012. október 27., szombat

ANANÁSZOS GYÜMÖLCSSALÁTA

 
Hozzávalók:
450 g friss ananász
fél sárgadinnye
250 g szőlő (vagy más idénygyümölcs: meggy, cseresznye, eper, málna vagy ribizli)
1 banán
1 őszibarack vagy mangó
1 dl ananászlé
Elkészítés:
A megtisztított ananászt, mangót (őszibarackot) és dinnyét feldaraboljuk, a szőlőszemeket félbevágjuk. A gyümölcsöket egy nagy tálba tesszük, majd ráöntjük az ananászlevet és összekeverjük. Tálalás előtt fél órára tegyük hűtőbe.
Tipp:
Nagyon mutatós és finom lesz a salátánk, ha menta- vagy citromfűlevelekkel díszítjük.

2012. október 26., péntek

ÍZEK PALOTÁJA


A héten mutatják be a magyar mozik, ezt az Ízig-vérig francia filmet, mely a főzés szerelmeseinek egy hűvös őszi estére kellemes kikapcsolódást ígér. Hortense szülővárosa, Perigord híres séfe - mégis meglepődik, mikor a köztársasági elnök személyes szakácsává kérik fel. Minden ételért neki kell felelősséget vállalnia, s míg az Elysée-palota fantasztikus élettereit rója, embert próbáló ízelítőt kap a politika és hatalom fajsúlyos, mindent átszövő, intrikus világából. Míg ő elszántan törekszik a tökéletes ízkombinációk létrehozására, a körülötte lévők hol féltékenységtől, hol törtetéstől áthatva állítanak csapdákat, hogy kimozdítsák irigyelt helyzetéből. A film igaz történet alapján készült.

2012. október 25., csütörtök

KEVESEBB RÁNC - NAPRAFORGÓMAGGAL

 sunflower
Kevesebb ránc - napraforgómaggal
Kutatások szerint a különösen fiatalos és egészséges arcbőrű hölgyek szervezetében 61 százalékkal magasabb az E-vitamin aránya, mint azokéban, akiken igencsak meglátszik az idő múlása.
Az E-vitamin különösen fontos szerepet játszik a sejtfalak jó állapotának megtartásában. Így aki ezt a vitamint szedi, megőrizheti fiatalos, egészséges külsejét. Ám a szépség még nem minden. Ez az antoxidáns ráadásul szerepet játszik az idegek, az izmok, a vörösvérsejtek, a vérkeringés, valamint a szívműködés egészségének megőrzésében, így valódi életelixírként funkcionál. Leggazdagabb forrása pedig a napraforgómag.
Csak a XVI. században került át Európába, először egy madridi botanikus kertben virágzott. Sokáig dísznövény maradt. Csak a múlt században lett igen jelentős hozamú olajnövény, először Oroszországban. Azóta sok fajtáját nemesítették ki.
A napraforgó magja vitamin- és ásványi anyag tartalma révén jótékony hatással van számos problémára. E vitamin tartalma támogatja a testet az oxidációs folyamatok megerősítésében, fontos szerepe lehet a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, a vér koleszterinszintjének csökkentésében, a vérnyomás kedvezőbbé tételében, hasznos összetevője daganatmegelőző étrendnek, valamint sportolók számára is ajánlható. Élelmirost tartalma miatt a fent említett megbetegedésekben szenvedőkön kívül a cukorbetegek, székrekedéssel küzdők, kismamák és idősek számára is javasolható. A napraforgómag kiemelkedő B1-vitamin-forrás, melynek fontos szerepe van a szénhidrát-, aminosav- és az alkohol-anyagcserében. A magban lévő magnézium és kalcium hozzájárul a csontritkulás megelőzéséhez, és a már kialakult betegség kezelésében is szerepe van, a kálium pedig támogatja a szív és az idegrendszer működését. 
A pisztácia és a napraforgómag koleszterincsökkentő hatása
Ha valakinek gondja van a koleszterinszintjével, a legjobb csemege, amit fogyaszthat, a pisztácia és a napraforgómag. Egy újonnan megjelent tanulmány szerint ugyanis a legtöbb koleszterincsökkentő fitoszterolt a pisztácia és a napraforgómag tartalmazza.
A fitoszterolok olyan növényi eredetű vegyi anyagok, amelyek kémiai szerkezetüket tekintve a koleszterinhez hasonlítanak. Több kísérlet is kimutatta, hogy ezek a növényi anyagok nagy dózisban szedve csökkentik a vér koleszterinszintjét, és csökkentik egyes rákfajták kialakulásának kockázatát is. 
Bizonyos élelmiszerekben már egészen alacsony fitoszterolszint is jótékony hatású lehet, ezért igen fontos, hogy a leggyakrabban használt élelmiszereknek kimutassák a fitoszterol-tartalmát, hogy a fogyasztók a maximális előnyhöz juthassanak. 
A magvak és a diófélék általában gazdagok fitoszterolokban, de a kutatók szerint mindeddig nem állt rendelkezésre megfelelő elemzés e téren. Az új tanulmány 27 féle magvat és diófélét vizsgált. Bár kiderült, hogy a szezámmag és a búzacsíra tartalmazza a legtöbb fitoszterolt, ezeket önmagukban csak ritkán fogyasztjuk. A csemegeként, önállóan is ehető magvak közül a koleszterinszint csökkentése céljából a leginkább ajánlott a pisztácia és a napraforgómag fogyasztása.
http://therapistinthekitchen.wordpress.com